Felnőttgondozási Szolgálat Intézményegység

Az Intézményegység vezetője: Szabó Katalin Ildikó általános igazgatóhelyettes, szakmai vezető
Vezető családsegítő: Rónai-Nemes Krisztina

A szolgáltatásokat térítési díj ellenében lehet igénybe venni. Az aktuális évi térítési díjat a mellékletben találják meg.
Az igénybevételi feltételeket a mellékelt szociális rendelet tartalmazza.

1. Szociális étkeztetés

Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguknak, illetve önmaguknak és eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani.
Étkeztetésben kell részesíteni azt az igénylőt, illetve általa eltartottat is, aki kora vagy egészségi állapota miatt nem képes az étkezésről más módon gondoskodni.
A településen élő fogyatékos személyek, pszichiátriai betegek, hajléktalan személyek vagy szenvedélybetegek részére lehetőséget kell biztosítani az étkeztetés igénybevételére, illetve segítséget kell nyújtani a saját lakóhelyükön történő étkezés biztosítására.

Az étkeztetés feladatait 1 fő szakképzett gondozó látja el, gondoskodik az adminisztratív feladatokról és szükség esetén az ebéd kiszállításáról.
Jelenleg 90 főnek biztosítunk napi egyszeri meleg ebédet.

2. Házi segítségnyújtás

A házi segítségnyújtás keretében szociális segítést vagy személyi gondozást kell nyújtani.
Szociális segítés keretében biztosítani kell

  • a lakókörnyezeti higiénia megtartásában való közreműködést,
  • a háztartási tevékenységben való közreműködést,
  • a veszélyhelyzetek kialakulásának megelőzésében és a kialakult veszélyhelyzet elhárításában történő segítségnyújtást,
  • szükség esetén a bentlakásos szociális intézménybe történő beköltözés segítését.

Személyi gondozás keretében biztosítani kell

  • az ellátást igénybe vevővel a segítő kapcsolat kialakítását és fenntartását,
  • a gondozási és ápolási feladatok elvégzését,
  • a szociális segítés bekezdés szerinti feladatokat.

Házi segítségnyújtás igénybevételét megelőzően vizsgálni kell a gondozási szükségletet. A szolgáltatás iránti kérelem alapján az intézményvezető végzi el az igénylő gondozási szükségletének vizsgálatát. A gondozási szükséglet vizsgálata keretében meg kell állapítani azt, hogy az ellátást igénylő esetében szociális segítés vagy személyi gondozás indokolt, valamint a napi gondozási szükséglet mértékét. A megállapított gondozási szükségletet a működést engedélyező szerv felülvizsgálhatja és módosíthatja.
A házi segítségnyújtást a megállapított napi gondozási szükségletnek megfelelő időtartamban, de legfeljebb napi 4 órában kell nyújtani. Ha a gondozási szükséglet a napi 4 órát meghaladja, a szolgáltatást igénylőt az intézményvezető tájékoztatja a bentlakásos intézményi ellátás igénybevételének lehetőségéről, ebben az esetben a szolgáltatást igénylő az intézményi elhelyezés időpontjáig napi 4 órában történő házi segítségnyújtásra jogosult.
Amennyiben a házi segítségnyújtás során

  • a szociális segítés biztosítása esetén személyi gondozási feladatok ellátása válik szükségessé, a gondozási szükséglet vizsgálatát ismételten el kell végezni,
  • szakápolási feladatok ellátása válik szükségessé, a házi segítségnyújtást végző személy kezdeményezi az otthonápolási szolgálat keretében történő ellátást.

A működési engedélyünk alapján jelenleg egyidejűleg 27 idős, segítségre szoruló személyt gondozhatunk,segíthetünk.

A feladatokat 4 szakképzett, gyakorlattal rendelkező gondozónő látja el.

3. Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás

A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás a saját otthonukban élő, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló, a segélyhívó készülék megfelelő használatára képes időskorú vagy fogyatékos személyek, illetve pszichiátriai betegek részére az önálló életvitel fenntartása mellett felmerülő krízishelyzetek elhárítása céljából nyújtott ellátás. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás keretében biztosítani kell az ellátott személy segélyhívása esetén az ügyeletes gondozónak a helyszínen történő haladéktalan megjelenését, a segélyhívás okául szolgáló probléma megoldása érdekében szükséges azonnali intézkedések megtételét, szükség esetén további egészségügyi vagy szociális ellátás kezdeményezését.
A fogyatékos személyek, illetve a pszichiátriai betegek részére nyújtott jelzőrendszeres házi segítségnyújtás ellátója együttműködik a támogató szolgáltatást, illetve a közösségi pszichiátriai ellátást nyújtó szolgáltatóval.
A rendszerbe kerülés feltétele 65 év feletti életkor.

A Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás állami feladat, a Humán Szolgáltató Központ az Üllő Város Önkormányzata és az NRSZH által kötött szerződés alapján látja el a tevékenységet.

A feladatot 1 szakképzett gondozónő főállásban, 3 gondozónő ügyeletben látja el napi 24 órában.